ovimenu.gif
Beszámolók:  
   

Ficánkák a Színészmúzeumban

Nagycsoportos gyermekeinkkel ellátogatunk a miskolci Színészmúzeumba. A gyermekek nagy örömmel készültek erre a napra. Külön autóbusszal utaztunk a célállomásig.

A tárlatvezető először a kiállítás képeit mutatta be. Ezután a Holdbéli csónakos című mesejáték előadásából láthattunk részletet. A filmvetítés után a gyermekek rajztáblát, papírt, zsírkrétát kaptak. Feladatuk volt, hogy a legjobban tetszett mesejelenetet rajzolják le. Nagyon szép alkotások születtek. A munka folyamán a tárlatvezető ösztönözte a gazdag színhasználatot és a térkitöltést.

Az elkészült rajzokat hazahozhatták a gyermekek. Délután boldogan mesélték el szüleiknek a mese részletét és a "nagymamám kedvenc tükrét" (palacsintasütő).

Úgy érezzük, hogy a gyermekek számára érdekes, új élményt nyújtó délelőttöt tudtunk szervezni a múzeumlátogatással.

 

Az élményekről beszámolt Simkóné Oláh Mária óvodapedagógus, szabadidő-szervező

 
 

Családi Tök Jó Nap

 Tök Jó Nap elnevezésű programot szerveztünk ebben a tanévben először óvodánkban november 11-én /pénteken/. Erre a napra a szülői közösséggel közösen készültünk. A nap folyamán a gyermekek tökről szóló mesét (pl. Iciri-piciri) hallgattak, verseket tanultak e napjainkban méltatlanul háttérbe szorított növényről. Vizuális tevékenységekben is a tökforma dominált, ki festett, ki ragasztott a korcsoportnak megfelelő szinten.

A nap záróeseménye a TÖKFESZTIVÁL volt, amelyre fél négytől fogadtuk a szülőket, érdeklődőket. Nagy örömünkre szolgált, hogy várakozáson felüli volt az érdeklődés. A szülők és nagyszülők gyermekeikkel, unokáikkal együtt tevékenykedtek ezen a délutánon. Az óvoda előterében berendezett asztaloknál láthattak neki a töklámpások barkácsolásához. A tökfaragás során szorgalmasan dolgoztak a kis kezek, volt, aki kanalat, de volt olyan is, aki kezét használta a tök belsejének kikaparásához. A szülők nagy érdeklődést mutattak a munka során, a veszélyes tárgyakat /kés/ közösen vették kézbe a gyermekekkel a formák kialakításához. A különböző formájú és fajtájú tökökből rendkívül ötletes, mutatós lámpások, figurák készültek. A faragáshoz speciális eszközöket is használtak (pl. karalábéfaragó kanál), amelyekből kerek szemű Tökfilkó készült. Lehetőség volt a tökfaragás mellett tökforma színezésére is.

Amíg az előtérben összehangolt munka folyt, az óvoda konyháján frissen sült sütőtök és szatmári szilvalekváros kenyér készült, mellyel vendégül láttuk a résztvevőket.

Az elkészült töklámpásokat meggyújtott mécses belsőkkel sötétedéskor az óvoda bejárata előtti lépcsőre helyeztük el. A gyermekek tágra nyílt szemekkel csodálták a sötétben világító némely félelmetes egyfogú lámpást.

Úgy érezzük, hogy ennek a programunknak lesz folytatása. Bízunk abban, hogy kezdeményezésünk, összefogásunk mindenkinek elnyerte tetszését és ezzel egy új hagyományt teremtettünk!

 

A beszámolót készítette: Simkóné Oláh Mária óvodapedagógus, szabadidő-szervező


 

A felnőttek mindig azt kérdezik tőlem, milyen volt a bölcsődében, íme naplómból egy részlet:

Egy bölcsődés naplójából:

Reggel mindig időben kelek,mert apával vagy anyával bölcsődébe megyek.
A többiek már mosolyogva fogadnak,a konyhásnénik reggelire sok finomságot adnak.
Majd jön a "munka", hídépítés, ebédfőzés tésztagyúrás és szerelés,olvasás és rajzolás, sószobai látogatás.
Enikő doktornéni sokszor eljön hozzánk, megnézi, hogy mennyit nőttünk, és a fogunk hogy áll.
Nemcsak vizsgál, játszik is velünk,
Ha sírunk, megvigasztal, vagy épít nekünk.
Jó időben az udvaron,kinn vár a tízórai a padon.
Feltöltődve újra kezdődhet a "munka".
Alagútásás, foci edzés, és a csúszda fényesítése, szinte nem is végzünk ebédre.
Az ebéd mindig finom, ízes,repeta is jut még bőven.
Fogmosás és mese után, vár a puha jó meleg ágy.
A mese és az ének szép álmot ígér,már ébredés előtt érzem, a fincsi uzsi ízét.
Evés után már "csak" játszunk, kirakózunk,mondókázunk, felöltöztetjük a babákat, készítünk szép frizurákat.
Megérkezik anya, apa, indulhatunk lassan haza.
Ugye holnap újra jöhetek, hogy találkozzak veletek?
Megtanulni, hova tegyem a szalvétát,hogyan mossak kezet, hogy építsek magas tornyot,hogyan fújjam ki az orrom, azt, hogy illendően egyek,hiszen /hamarosan már/ óvodás leszek!

   
 

NEVELÉSI ÉRTEKEZLET

Az őszi nevelési értekezletet október 14-én tartottuk, melyet egész napos programmal töltöttünk meg. Szokásunktól eltérően most a 2. sz. Óvoda Óvodapedagógusait is bevontuk a szakmai tanácskozásunkba, sőt mindkét óvoda dajkanénijeit is meghívtuk, hogy ők is tevékeny résztvevőként juthassanak új ismeretekhez. A nevelőtestületben felmerült az óvodai testnevelés újszerű értelmezése iránti igény, mivel egyre több tanulmánnyal, cikkel találkoztunk az utóbbi időben, ami más megközelítésbe helyezi a kisgyermekek mozgásigényét, jellemzőit, szükségleteit. Erre az alkalomra Dr. Csányi Tamás egyetemi adjunktust kértük fel /ELTE/, hogy elméletben és gyakorlatban is elsajátíthassuk a Mozgás helye és szerepe a 21. században című előadást és gyakorlati bemutatót.

A program főbb gondolatai:

•  A továbbképzés gyakorlati részében egyrészt a mozgásos játékok tervezését, irányítását, módszertanát ismerhettük meg,
•  továbbá játékos koordinációfejlesztő gyakorlatokat próbálhattunk ki (tenisz- és gumilabdával, nagylabdával, karikával, babzsákkal, és léglabdával).
A nap végére mindenki feltöltődve, jókedvűen osztotta meg munkatársaival a véleményét. Azt hiszem ez a nap nem csak az új ismeretek szerzéséről, hanem a csapatépítésről is szólt.

Ojtoziné Fagyas Katalin
szakmai munkaközösség-vezető


 

Békák és delfinek

Mindkét állat imádja a vizet, csakúgy, mint a Fekete István Óvoda és Bölcsőde csemetéi. Október 03-a és 14-e között 16 vállalkozó kedvű kisóvodásunk minden délután alvás helyett úszásoktatásra indult Miskolcra a Kemény Dénes Uszodába. Az útiköltséget óvodánk pályázati úton nyerte, az úszóbérletet a szülők finanszírozták. Az úszásszervező- és oktató Dióssi Miklós bácsi már ismerősként üdvözölt bennünket, hiszen óvodásaink már nem először jártak hozzá oktatásra. A másik oktató egy kedves néni, Kati néni. Mindketten hamar összebarátkoztak a gyermekekkel, a kis békák (kezdők) oktatója Miki bácsi, a delfineké (haladóké) pedig Kati néni.
A gyermekek kezdeti lelkesedése végig kitartott az oktatók nagy megelégedésére. Napról - napra egyre ügyesebbek lettek, egyre nagyobb biztonságban érezték magukat a vízben, fokról - fokra közelebb kerülve ahhoz, hogy elsajátítsák az úszás technikáját.
A turnus végén a szülők bemutató foglalkozáson megnézhették mire haladtak csemetéik, és mindannyian nagyon elégedettek lehettek.

Kati nénitől és Miki bácsitól így köszöntünk el "Viszont látásra", reméljük rövidesen újra találkozunk.

 

Az élménybeszámolót készítette: Radnóti Julianna óvodapedagógus

 

Napfényes Almáskert

A ragyogó őszi délelőttöt kihasználva Felsőzsolcára kirándultunk az Almás kertbe. Amikor megérkeztünk, csodálkoztak a gyermekek a rengeteg almafa láttán. A dolgos kis kezek elkezdték az alma leszedését. Mint egy méhkas, úgy zsongtak a fák alatt. Boldogan szedték kis kosarukba a gyümölcsöt.
Szorgos munkájuk eredményeképpen hamar megteltek a kiskosarak. Az almaszedés közben folyamatosan kóstolgatták és ropogtatták a finom csemegét. Az almáskert vezetője megdicsérte a gyermekeket szorgalmas munkájukért és a jövőben is szívesen várják őket. A délelőtt folyamán kellemesen elfáradtunk. Jól esett az ebéd és a délutáni pihenés.

A kirándulást megszervezte: Török István Péterné Marika néni.

 

Nagyiékat köszöntöttük! /2011 október/

A hagyományokat őrizve ebben az évben is köszöntötte óvodánk településünk ezüsthajú, arany szívű lakóit Idősek Napja alkalmából. A gyermekek verssel és tánccal készültek erre a jeles napra, amelyben megköszönték nagyszüleik szerető gondoskodását, féltő odafigyelését. Az ünnepséget városunk Közösségi Házában rendezték meg, melyre nagy számban érkeztek az érdeklődő szépkorúak. A kis unokák izgalommal várták a fellépést, hiszen a nagyik, nagyapák a nézők soraiban ültek.

Sokszor - miközben a szülők a munkájuk miatt távol vannak - a nagyszülők vigyáznak a gyermekekre. Eközben a nagyszülők és unokák között pozitív cinkosság jön létre, és egy mélyen nevelő hatású együttműködés. Kapcsolatukban a nagyszülő nem szabályokat mond, s nem tanításokat osztogat, hanem élettapasztalatát adja át. Ezekért a bölcs tanácsokért vagyunk mi gyermekek és felnőttek egyaránt hálásak. Már az óvodában fontos kialakítani az idősek iránti tiszteletet a gyermekekben, hogy a nagyik, ne csak anyapótlók legyenek a szemükben, akik mindig a kedvükben járnak és kényeztetik őket. Hatalmas felelősség van a nagyszülők vállán, hiszen egyszerre kell megfelelniük gyermeküknek és unokájuknak egyaránt. Gyermekük megbízható, felelősségteljes társat keres a nevelésben, míg unokájuk egy egyenrangú játszópajtást. Az arany középút megtalálása nem könnyű feladat a nagyszülőknek, de az évek alatt felhalmozott tapasztalatok a segítségükre vannak.

Nagy tapssal köszönték meg műsorunkat, amelyet meghatódva hallgattak végig, és hálás tekintettel figyelték unokáikat. Örömünkre szolgált, hogy ezen a szeretetteljes délutánon részt vehettünk óvodásainkkal. Nekem külön öröm volt számomra, hogy az óvodásaimmal együtt én is köszönthettem a nagymamámat.

Lerch Katalin óvodapedagógus

 
 
 
 
.
Ficánkák a Vadasparkban! /2011. október/

A késő nyári idő a természetbe csalogatott bennünket, ezért úgy döntöttünk, hogy szeptember 30-án /pénteken/ a Ficánka csoporttal meglátogatjuk a miskolci Vadaspark lakóit. A közeledo Állatok Világnapja alkalmából aktuálisnak is éreztük ezt a kirándulást. A gyermekek nagy örömmel fogadták a kirándulás hírét és lelkesen készültek erre a napra. Elérkezett a várva várt nap, amikor reggel kis hátizsákkal érkeztek az óvodába. Autóbusz szállított bennünket a célállomásig. A gyermekek nagyon élvezték a hegyi úton az erdőbe vezető utazást. A jegyváltás után első utunk az oktatóteremhez vezetett, ahol az akváriumokban Zöld leguánt, Közönséges óriáskígyót Királypitont, Pöttyös szalamandrát és Zöld varangyot láthattunk. Az állatgondozó lehetőséget adott a gyermekek számára az óriás teknos páncéljának megtapintására. Volt aki bátran simogatta a kemény páncélt, de voltak akik félénken érintették meg az állatot. megcsodálhattuk az Aranyhalas tó csodaszép halait is. A Víziszárnyas tó lakói a hattyúk és vadkacsák kecsesen úsztak a vízen, s felfedeztük az éppen bimbózó tavirózsát is. Közvetlen közelről szemügyre vehettük a gólyákat. Vadasparki túránkat térkép segítette. A gyermekek nagy örömmel tanulmányozták és közösen határoztuk meg az útvonalat. A térképnek megfelelően haladva láttunk Bunder majmokat, Selyemmajmokat. Kis pihenőt tartva (rágcsálás és ivás) után az Emu a strucc, a Kenguru és a Láma kifutói felé vettük az irányt. Több gyermek hátizsákjából előkerült az állatoknak szánt eleség (darabolt alma) mely nagyon ízlett a lámáknak és a mosómedvéknek egyaránt.Következo állomásunk a ragadozók voltak. A közelről óriási testu Tigris, rokonai a Leopárd és a Párduc meglepő látvány volt a gyermekek számára.Soha nem látott madarakat is felfedeztünk a ketrecekben, így pl. az ezüstfácánt, aranyfácánt, réti sast. A hóbagolyról azt is megtudhattuk, hogy nem marad sokáig magányosan: leendő menyasszonya már az indulásra vár egy belga állatkertben. Az állatsimogatóban nagy élmény volt a Házi kecske, Kameruni törpekecske megsimogatása.
Sétánk során a gyermekek szomorúan vették szemügyre a Barna medve üres ketrecét és így érdeklodtek: "Hol van Gabi maci?". Választ az állatkert zoopedagógusától kaptak: "Sajnos Ő már öreg volt és elpusztult." A gyermekek arcára szomorúság költözött. Bánatuk elfeledtetésére az állatkert területén található játszótérre mentünk, hogy hazaindulás elott még hintázhassanak, csúszdázhassanak.
Kirándulásunkon nemcsak az állatok sokaságát figyelhettük meg, hanem láthattuk a természet változását a fák őszi színeit is. Úgy gondoljuk újabb felejthetetlen élménnyel gazdagodtak a gyermekek. Szeretnénk a jövoben is hasonló kirándulásokat szervezni, hogy az állatkert lakói tőlünk is kaphassanak egy kis gondoskodást, s a gyermekekben erősödjön az állatvédelem érzése, melyre az alábbi idézet is utal.

Mahatma Gandhi: "Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik."

 

Az élményekről beszámolt: Simkóné Oláh Mária óvodapedagógus, szabadidő-szervező

 
 
 
 
Boldog Családi Nap Alsózsolcán /2011. szeptember/

Szombaton Családi Napot szerveztünk óvodánk udvarán. A program létrejöttét segítette a helyi Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálat. A délelőttöt az óvodások köszöntő musora nyitotta meg. Az óvodások műsorát a Táncbarátok köre követte, akik táncházba hívták a közönséget, ahol alap tánclépéseket tanítottak meg. A délelőtt folyamán az udvaron elhelyezett, korhűen berendezett parasztkonyhában "masinán" sült a krumplilángos és üstben főtt a lecsó. A gyermekek különböző kézműves tevékenységeken vehettek részt, s játszhattak az udvaron elhelyezett népi játékokkal, mint például csirkepüfölő, fakanál hoki, gólyaláb, teke, sítalp, diótörő. A szülők ez idő alatt a Vöröskeresztes sátorban szűréseken vehettek részt (pl. testzsír, testtömeg index mérés, hallásvizsgálat, masszázs), ahol hosszú sorokban várakoztak. Nagy sikert aratott a Takács Major által az óvoda udvarára hozott kecskék, ahol lehetőség volt kecsketej és kecskesajt (paprikás, kapros) kóstolásra. Termékbemutatót tartottak a Sajó-Hús Kft., Oriflame, Tupperware tanácsadói és képviselői. A reformkonyha rejtelmeibe vezette be a közönséget Szabóné Tünde reformkonyha szakács. Programunkon nagy érdeklődést mutattak a szülők, s a vendégek között több nagyszülőt is felfedeztünk a szűrővizsgálatra várakozó sorokban. Úgy gondoljuk a rendezvény célcsoportja a 0-100 éves korosztály volt.
Ezzel a programunkkal óvodai életünk színesebbé vált, a szülők igénylik a közös programokat.

Köszönetet mondunk a Magyar Vöröskereszt, Oriflame, Sajó-Hús Kft., Gyermekjóléti- és Családsegítő Szolgálat, Szeretet Fénye Alapítvány, Takács Major képviselőinek, akik hozzájárultak a program megvalósításához.

Reméljük, hogy a jövőben is lehetőségünk lesz ilyen rendezvény szervezésére.

Simkóné Oláh Mária
óvodapedagógus, szabadidő-szervező

 
   

 

 

© 2011 feketeistvanovi.hu | A weboldal tartalma a Fekete István Óvoda és Bölcsőde tulajdona.