A népszerű író 1900. január 25-én született a Somogy megyei Göllén. Apai nagyapja Fekete Antal az Esterházyak hercegi építésze volt, édesapja, Fekete Árpád pedig tanító, iskolamester. A fiúra nagy hatást gyakorolt anyai nagyanyja és édesanyja, Sipos Anna is- akik melegszívű szeretetükkel ellensúlyozták apja vasszigorát. Az író így emlékezett vissza erre az időszakra: "Sokáig azt hittem, talán nem is szeret engem; soha meg nem csókolt, csak nagyon későn, akkor már erre kevés időnk volt. Néha - most már a kegyelet és a végtelenségbe hulló szeretet szavával mondom - majdnem gyűlöltem apámat." Az elemi iskolában ő volt az igazgató, István ott végezte el az első négy osztályt. Az időközben kibővülő család (három lánygyermek is született) azonban hamarosan indokolttá tette (a megfelelő képzés érdekében) a városba költözést. Apja a Városházán lett hivatalnok, István pedig a kaposvári gimnáziumban folytatta a tanulást. Tizennégy éves volt, amikor kitört a világháború. Az iskola utolsó osztályát 1915 nyarán végezte el, majd egy hároméves felsőkereskedelmi iskolába iratkozott be. Bár szeret tanulni, a tananyag maga száraz és unalmas, a fiú pedig egyre jobban vágyódik a város széli rétek, erdők világába. 1917 nyarán el is utazott Somogyfajszra nagyapai nagynénjéhez, ahol - életében először - vadászaton vett részt.

1917 végén ő is katonának állt, és a Kaposváron állomásozó zászlóalj miatt a városban maradhatott. 1918 tavaszán hadiérettségit tett iskolájában, majd Gödöllőre került a tartalékos tiszti iskolába.

A Debreceni Gazdasági Akadémiára 1923-ban vették fel, de csak az első félévet végezte el ott, mert 1924 januárjától Magyaróváron folytatta tanulmányait 1926 júliusáig. Ekkor katonaruháját is levethette, s mezőgazdászként helyezkedett el Bakócán, gróf Mailáth György birtokán.
Életmódja akkor kezdett el hasonlítani a regényeiből általunk is ismertre. Kora hajnalban kelt, lóháton járta be az uradalmat, és amikor hazatért, gyakran ragadott tollat, s jegyezte le az erdőről, a földekről begyűjtött érzéseit, élményeit.
Ott ismerkedett meg Piller Edittel, a bakócai belgyógyász főorvos lányával, akit 1929. december 12-én feleségül is vett a bakócai római katolikus templomban. A fiatal házasok az esküvő után Ajkára költöztek, ahol Fekete István vezető gazdatisztként kapott állást a holland származású, disznókereskedésből lett földbirtokos, Nirnsee Ferenc birtokán. Fellendítette a birtokot, tejüzemet szervezett, búzavetőmagot nemesített, az ő irányítása alatt tenyésztett kosok pedig rendszeresen díjat nyertek a kiállításokon. Gyakorlott, tapasztalt, feladatát kiválóan értő szakember volt.
1930-ban született meg kislánya, ki édesanyja nevét örökölte. Két évvel később pedig világra jött István nevű kisfia is.
Feljegyzései, írásai rövid lélegzetű megfigyelésekként jelennek meg a Nimród vadászújságban, melynek szerkesztője, Kittenberger Kálmán biztatja további tollforgatásra. Írt is szorgalmasan a madarak vonulásáról, a vadak viselkedéséről, szokásairól, a vadászat etikájáról, majd egy év elteltével a szerkesztőségbe invitálták, s személyesen is kezet rázhatott a neves Afrika-vadász író és lapszerkesztő Kittenberger Kálmánnal. Találkozásukból kölcsönös tisztelet és életre szóló barátság lett.
1936-ban írta meg A koppányi aga testamentumát, a Gárdonyi Géza Társaság történelmi regénypályázatára. Első könyve máris a pályázat első helyezettje lett. Következő kisregénye, a Csí 1940-ben látott napvilágot. Első regényeinek megszületése egyre gyakrabban látogatott Pestre, kiadóhivatalokban, szerkesztőségekben fordult meg, új megbízásokat, feladatokat kapott. 1940-ben pedig a Kisfaludy Társaság is soraiba választotta. Még színdarabot is írt, Hajnalodik címmel, mely drámát telt ház előtt játszották a Magyar- és a Kamaraszínházban, közel százszor. Majd Bánki Viktor filmrendező kérte fel egy forgatókönyv (Doktor Kovács István) elkészítésére, melyet egy hét alatt készített el.
Érezte, hogy változtatnia kell. Családjával együtt a fővárosba költözött, ő maga pedig a Földművelésügyi Minisztériumban helyezkedett el. Sorra jönnek a remekművek. Megjelent második romantikus regénye, a Hajnal Badányban, újabb elbeszéléskötetet írt Egy szem kukorica címme (l944), négy évvel később kiadták a tíz szál gyertya című novelláskötetét is.
1949 tavaszán nyugdíjazták, s ezzel nehéz időszak köszöntött a családra. Könyveit sem adták ki, alkalmi munkából gondoskodott családjáról. 1951 őszén végre sikerült egy tanári állást szereznie a kunszentmártoni Halászmesterképző iskolában. Ott írta a Kele, valamint Lutra című regényeit, és 1955-ben végre megtört a köré fagyott jég is: a Halászat című művét a Mezőgazdasági Könyvkiadó tankönyvként hozta forgalomba. A Kele a Magvető gondozásában jutott el olvasóihoz, a Lutra pedig 1955-ben látott napvilágot, megelőzve a Bogáncsot, a Tüskevárt és a Vukot. Ezzel véget ér száműzetése az ötvenes évek irodalmi életéből.

Megírta a szarvasi arborétum történetét elmesélő Pepi-kert című könyvét, a Tüskevárért pedig 1960-ban még József Attila díjjal is kitüntették. 1965-ben jelenik meg a Csend, mintegy bevezetéseként a három kötetre tervezett életrajzi regényének, amelyből-utolsó írásaként csak a Ballagó idő készülhetett el. E regénye már írói számvetés is, visszatekintés az elmúlt, emlékké vált java életre. Az 1968-ban megjelent, Barangolások című elbeszéléskötete elsősorban felnőtt vadászélményeit foglalja egybe. 1968-ban másodjára kap szívinfarktust, orvosai ennek fő okaként a rengeteg cigarettát tartják. 1969 őszén az Akadémia mátraházi üdülőjében éri a következő rosszullét, a gyöngyösi kórházba szállítják.

Hetvenedik születésnapának méltó megünnepléseként megkapja a Munka Érdemrend arany fokozatát. Betegsége közben egyre súlyosbodik, 1970. június 23-án örökre lehunyja szemeit Budapesten. Szerettei, ismerősei, olvasói június 25-én vettek tőle végső búcsút a Farkasréti temetőben.